Nem szeretem a focit

Dunaszerdahely. Miért is a felháborodás? Lehet, hogy a média elferdítette a tényeket, akkor elnézést kérek az érintettektől. Én ennyit tudok, hogy a Dunaszerdahely - Sparta Praha /de lehet, h más csapat, a magyar foci sem érdekel, nemhogy a szlovák/ meccsre kiment néhány magyar drukker hörögni. /ha esetleg a szlovák NBI iránti olthatatlan információéhség, vagy tudásvágy okán történt a besuch, szintén elnézést kérek/ Aztán, ha már ott voltak, szükségesnek tartották kinyilatkoztatni legfrissebb politikai állásfoglalásukat Trianontól 2008. október végéig, kiegészítve néhány plusz információval, miszerint a szlovákok egymással, mit, hova, és az anyjuk éljen vadházasságban...... és itt sok alternatívát felkínáltak, többek közt azt is, hogy ha kell, hát a két nemzet barátságáért ezt a lelkes focidrukkerek is megteszik. Ezek után a rendőrök rossz házigazdák voltak /a Hal a tortánban még Bódi Margó sem adott volna ezért kettest/, a szurkolók pedig ezt azóta nehezményezik.
A kérdésem csak annyi: ha ez fordítva történik meg, mondjuk a Taktaharkány - Baktalórántháza meccsen, vagy ne adj' Isten /tényleg ne legyen ilyen/ egy szokásos, elemózsiáskosaras-piknikezős-öltönyös-nyakkendős-karonfogva sétálgatós UTE-FTC meccsre látogatna mondjuk az Üllői néhány hasonlóan filantróp beállítottságú futball-szakember Szlovákiából? Turult égetve, Nagy-Szlovákiáról regélve /ők más történelemkönyvből tanulnak, mint mi/, és számunkra mindenféle egyéb mókákat kitalálva? Na akkor mi lenne? Meddig tartana a tolerancia?
Egyébként meg Jan Slotát lökjék le a padlóla! Dulván!


Eddig még nem volt ilyen, de bemásolok ide egy írást, mert teljesen egyetértek, és akár én is írhattam volna /ha jobb lenne a stílusom, vagy nem lennék sótlan/.


Mert ha mondjuk egy óvodáscsoportot vagy egy turistabuszt vertek volna végig ezek az elállatiasodott szlovákok… azt még le lehetne nyelni. Az óvodások néha valóban idegesítők tudnak lenni, aki meg oda hordja a pénzét üdülés ürügyén, az meg is érdemli.

De hogy futballszurkolókat, az az igazi botrány. Az casus belli.

Az európai kultúrnemzetek krémje a drukker. Nemcsak nálunk: világszerte rajongásnak örvendenek például a brit ultrák. Az angolok általában unalmas, kényeskedő, zsugori vendégek, nem nagyon örülnek a szállodatulajok és a pubok közönsége, ha angol nászutasok, nyugdíjasok vagy filharmonikusok térnek be hozzájuk. De mindjárt felderül az arcuk, ha az Egyesült Királyság polgára ahhoz a szűk elithez tartozik, aki a nemzeti lobogóba öltözve járja a világot, és nem asztmás motyogással fejezi ki magát, hanem érces, zengő, felszabadult énekkel. Felcsillan a helyi rendőrök szeme is, ha rangos brit csapat mérkőzik a helyi stadionban, hiszen az élsport méltósága és fegyelme ilyenkor szétárad az egész városrészben, a megilletődöttségtől a környékbeli bűnözők is felfüggesztik a rosszalkodást. A csapattal érkező szurkolók meccs után gyakran összeszedik a szemetet a környező utcákban, nemritkán palántákat és facsemetéket hoznak magukkal, és azokat a győzelem emlékére elültetik a pálya körüli parkokban.

E tekintetben mi magyarok sem maradunk el a dölyfös Angliától, a mi drukkereink is a nemzet színe-javát képviselik, és hasonlóan népszerűek a világban. Nem rajtuk múlik, hogy a briteknél kisebb akciórádiusszal vihetik szét jó hírünket, de megteszik, ami tőlük telik.

Egész Kelet-Európában vidám hagyományként tekintenek már arra a kedves szokásukra, hogy a környező országokban önkéntes történelemoktatást végeznek. Missziós munkájukkal a történelmi Magyarország határait ismertetik meg a tájékozatlan helyiekkel. Szorosan együttműködnek szlovák, román és szerb civil szervezetekkel, ugyanis Nagy-Magyarország visszaállítása közös érdekünk, amit egyre többen ismernek fel a trianoni gúnyhatár túloldalán. S nemcsak az ottani magyarok, de szlovákok, románok és szerbek is azon vannak, hogy kényelmetlen szuverenitásukat levetvén, szükségállamukat feloszlatva visszatérhessenek a Szent Korona oltalmazó szárnyai alá.

Nem véletlen, hogy a magyar szurkolók ellen elkövetett atrocitás egész Szlovákiában undort váltott ki, és még aznap gyertyás tömegek tiltakoztak Robert Fico ablaka alatt, hajnalig a magyar Himnuszt énekelve. A szlovák miniszterelnök magára maradt őrült csatlósával, Slotával. Nem csupán Európában, de „saját” országukban is. A világsajtó máris felkarolta a magyar ügyet, az európai lapok a közel-keleti államok papgyilkosságaihoz, vagy a bolgár ápolónők túszul ejtéséhez hasonlítják a szlovák túlkapást. Az Egyesült Államok jelezte, Magyarországra irányítja a korábban a grúz partokhoz küldött hadihajóit, hogy demonstrálja kiállását a történelmi Magyarország és annak legnagyszerűbb fiai mellett.

Igazunkat nemcsak a magyar szurkolók szeplőtelen előélete támogatja, hanem az a tűrhetetlen eljárás, amit magyar hagyományőrzőkkel, egy jóhiszemű kulturális egyesülettel szemben megengedtek maguknak. A Nemzeti Őrsereg ünneplő egyenruhába öltözött tagjai mertek demokraták és európaiak lenni, elhitték egy percre, hogy a tót roncsország legalább hasonló európai demokrácia, mint a Magyar Köztársaság. Ahol nincs rendőri zaklatásnak kitéve, aki az amúgy is nevetséges Szlovákia megszűnését megünnepli. Ahol az uniós polgár nyugodtan felvonulhat, és közölheti a fogadó országgal, hogy szeretné megsemmisíteni.

Keserűen csalódniuk kellett: Szlovákiának nem sikerült demokráciává felnőnie.

Fico még kapkod, hazudozik és rágalmaz, de a csata már eldőlt. Még lesz néhány magyar polgár, akinek beverik a szélvédőjét, mert Nagy-Magyarország jelét viseli autóján. Lehet, hogy fog még vére folyni a becsületükkel, béketűrésükkel tüntető mártír szurkolóinknak. De az igazságot nem lehet gumibottal elhallgattatni, sem könnygázzal elűzni. A magyar igazság vaktérképe fényesen ragyog. A magyar futball lombját és virágát elölhették a haza ellenségei, de a gyökerek élnek.

Szellemük egyre dicsőbb, s általuk híres e föld.