Disznóvágás

Anyu megkérdezte ma: holnap, mit csinálsz, fiam? /utána általában nagyon érintőlegesen szóba szokott kerülni, hogy az érdeklődött napon valami halaszthatatlan dolog vár rá/ Mondtam, hogy semmi halaszthatatlan. Ó, de jó, akkor lehetnék én a boltban, ő meg pénteken ki tudna menni Zicsbe. Vasárnap disznóvágás lesz, elő kell készülni. Az az igazi népi játék, korán kelve, jól bepálinkázva, disznót kergetve, hurka-kolbászt töltve, késő estére jól elfáradva. Az egész játék több napos logisztikai előkészülettel jár. De amikor a jövő heti programomról érdeklődött, jeleztem, szakavatott ismerője vagyok a disznóvágás teljes folyamatának, és nem nagyon hinném el, hogy ez valamilyen speciális többhetes challenge lenne. Szóval kiegyeztünk a péntekben, cserébe nem kell részt vennem sem az öldöklésben, sem az azt követő mészárosipari teendőkben. És pár hét múlva jó kis zicsi sonka fog pihenni a hűtőmben. /tudom, nem ott kell tárolni, de ez van. 78 m2, no spájz/
Apropó sonka. Mama sok kajában verhetetlen /krumplis pogácsa, rétes, cukorborsó leves, krumplis lecsó, etc/, de a mindent vivő kaja a sonkaszaft. Ezt egy kicsit bővebben ki kell fejtenem. Gasztronómiailag és etnográfiailag. A sonkaszaft alapja az ehetetlenség határáig megszáradt /de sváb családban nem dobunk ki kaját, így készült valamikor az első sonkaszaft/ füstölt sonka /disznó hátsó lába, combja pár napra lesózva, néhány napig füstölve/ csíkokra vágva, kicsit megpirítva, liszttel behabarva, kevés vízzel felöntve. Mint egy ragu, vagy tokány. Ezen leírás alapján talán néhány gasztronómiai szaklap nem venne fel munkatársnaknak, viszont ők még nem kóstolták ezt a csodát. Főleg nem friss kenyérrel. Ami házhoz jön. Igen, falun házhoz jön a pék. Ez a XXI. század.
Még egy apróság sonkaszaft ügyben. Hazafelé autózva Budaörs magasságában kell leadnom az aktuális kajarendelést, hogy pont elkészüljön, amikor Zicsbe érek. A sztori nem friss, de számomra tanulságos. Szokás szerint bediktáltam a rendelést /sonkaszaft, naná/. A szakács /Mama/ nem volt telefonközelben, a rendelést a főpincér /Papa/ vette fel. Kb. másfél órával később érkezés Zicsbe. Az első kép: Papa áll a konyhában, rezsó begyújtva, sonka felszeletelve, serpenyőben. A következő villanás: Papa teljesen tanácstalan, szinte rémült arca. Aztán megjött Mama, megcsinálta a vacsorát, én pedig megértettem a sztorit. A teljes érthetőség kedvéért felsorolom Papa addigi konyhaművészeti ténykedéseit:.................... Semmi. De komolyan semmi. Nem főz, nem süt. A kaját megmelegíteni sem képes. Illetve nem akarja. Eszik valami hideg kaját, aztán baktat tovább a dolgára. Én leadtam a rendelést, Mama valahol a hátsó kertben, Papa meg gondban. Gondolkodott egy órát, aztán próbált vacsorát főzni nekem, nagyon megakadt, de nem adta fel, mert vacsorát akart adni a munkában megfáradt unokájának. Szóval ilyen nagyapám van.