A bál

A legfontosabb a tegnapi bálról: kibaszott jól éreztem magam. Azért írom ilyen csúnyán, hogy ezzel is nyomatékot adjak.
Az érkezésünk a házigazdák /Éva néni, Ati bá'/ mentalitásához alkalmazkodott. Mindketten orvosok, Ati bá' rengeteget műt is, hozzá vannak szokva, hogy mások osztják be az idejüket. De a civil életben nem hajlandóak a megszokott életritmusukból kizökkenni. Szépen, komótosan, precízen, nem sietősen. /Ati, gyere már! Évikém, én ezt még befejezem! És fordítva./ De sosem késnek el. /legalábbis nem nagyon./ Szóval úgy Ati bá'-san. És tudom, hogy ez sehogyan sem kapcsolódik ide, de Ati bá' este 11-kor is süt nekem palacsintát.
Elvárt érkezés: 19.00.
18.55.: Adrika, hívtál taxit? /gyaloglás kizárt, új cipő + földet súroló báli ruha/ A válasz nemleges. Sebaj. Majd fejből. Hmmm. Hát elég ritkán járok taxival. A hívott számok nem léteznek már. Telefonkönyv. 1! - egy!! - egyetlenegy!!! taxis cég van Kaposváron. /nem Kaposvárott/ A számot már hívtam korábban, nem vették fel. Most harmadikra igen. Rendelés, cím, ok. /este beszélgettünk Tamással, Ati bá' fiával, szintén taxirendelés, cím megadása: a pesti -budai?- címét adta meg: III. kerület...operátor cica sokkot kapott, lehet, ezért nem tudtuk mi sokáig hívni/.Indulunk, rágyújtok, 2 slukk, taxi itt van. Ok .
19.03. Dorottya, bejárat.
19.04. Éva néninél lejelentkezve.
19.06. Kabátok ruhatárban /majdnem elfelejtettem fizetni, nem volt ciki, csak 10 éve ismernek, sebaj/
19.07. Tamásékkal cigizünk /csak Tamás és én/. Hiába, érkezni tudni kell.
A bálról annyit kell tudni, hogy 1998. óta minden évben megrendezi Éva néni, és amit "keres", azt az osztályra költi. A múlt évi pénz a teljes festés 2/3-át fedezte. A Dorottya nagyterme kényelmesen megtöltve, 193 vendég. Helyi szinten komoly létszám. A vendégsereg is vegyes. Nem rongyrázó, sznob banda, csak Éva néni /és Ati bá'/ barátai. Kereskedő, ápolónő, orvos, ügyvéd, exminiszter. Széles repertoár.
Amiért érdemes volt tegnap ott lenni:
- A zenekar / http://senioregyuttes.hu/ / Semmi túlspilázás, azt játsszák, amit kell, ahogyan kell. Nem vagyok Piramis rajongó, de a Szállj fel magasra-t mintha a Révész énekelte volna. A basszerosról mindig Bruce Springsteen jut eszembe. Ugyanolyan furcsán énekelnek. Úgy látom, mintha egy kicsit visszafogná magát, és soha nem engedné ki a hangját teljesen. Lehet, hogy csak szokatlan a mimikájuk, mert a zenéjükön nem érezhető a visszafogottság.
Egy hasonló megmagyarázhatatlan érzés miatt szeretem kevéssé a kereskedelmi rádiókat. Legutóbb akkor éreztem, amikor először hallottam a Casino Royale zenéjét. Nem tudtam, mit hallok, de olyan James Bondos volt. Aztán megijedtem, mert azt hittem ,hogy a Soundgarden feloszlásakor kiherélték Chris Cornellt. Valahogy hiányzott a tökösség a zenéjéből. Utána olvastam valahol, h a kereskedelmi rádiók lebutítják a sugárzott zenéket. A hangok, amik fent, vagy lent kilógnak a meghatározott sávból, egyszerűen levágják.
- Az asztaltársaságunk. 90 százalékban az esténk 2 személyre korlátozódott: Tamásra és Vióra. Tamás életművész, Ati bá'ék fiatalabb gyermeke, Vió a szerelme. Ott ült még Viki, és a pasija. Viki Tamás nővére. Nem ismerem igazán. Ami látszik: Éva néni -25 év. Ugyanazok a vonások, testalkat, dekoltázs. Ugyanolyan kedves, mosolygós. Pesten jár egyetemre, 2 vagy 3 szakra párhuzamosan, valahol Angliában már szerzett egy diplomát. Beddington? Peddington? Megnéztem. Bedfordshire. Közben gyakornokoskodik, és van neki Joe. Joe a pasija. Joe skót. És Joe fekete. Na jó, inkább félvér. Joe és én soha nem leszünk barátok. Oka: a köztünk levő kommunikációs szakadék /alapja az angoltudásom/ akkora, hogy a Marianna-árok vakondjárat ahhoz képest. Joe az egyetlen angol /skót/, aki Luton és London /kb 30 km/ között eltéved. És Joe szerint a Cappy narancs Sprite-tal "amazing".


A bál legkatasztrofálisabb ruhája címre idén csak egy ember pályázott eséllyel. Elvéve ezzel a tavalyi, és tavalyelőtti győztes esélyét a triplázástól, és a vándorserleg örökös birtoklásának lehetőségétől. A trónfosztott bajnok tavaly puncsfagyinak, tavalyelőtt hógolyónak öltözött. Idén is valami hasonlóan visszafogott, elegáns ruhácskát vártunk, de keservesen csalódtunk. Az idei győztes mindent vitt. Szívem szerint visszamenőleg is neki adnám, annyira kenterbe verte az eddigi összes kandidálót. A győztes összeállítás: sima esésű, lágy vonalú, már-már puritán fekete szoknya. De sikerült egyedivé tenni a bal térdtől majd' derékig húzódó matyó-, vagy kalocsai hímzéssel. A blúzért a Patyomkin páncéloson öltek volna /nem vicc, Lajos úr mesélt arról, milyen birtoklási vágyat váltott ki a Nike cipője '86-ban Moszkvában derék orosz barátainkból, bár majd 70 év alatt sokat konszolidálódtak/, mert a fentebb hivatkozott felső matrózblúz volt. De nem a Munkácsy Mihály gimnázium angol spec. tagozat '88-as tablóképén látható, a Somogyker Rt. Csibi áruházában vásárolt tömegtermék, hanem egy igazi designer brainstorming manifesztálódása: egy matrózblúz égő vörös színű selyemgallérral, az ujjai rombusz mintás csipkével nyomatékosítva. Gyönyörű volt.
Majd folytatom.