Kori

Hanna egy hős.
Ma korizott először. Tegnap kapott egy korcsolyát, gyorsan kipróbáltuk.
Még nem kimondott Katarina Witt, de nagy esélye van rá. Ha összevetjük az én első /és azóta is utolsó/ próbálkozásommal, amikor is kb. 5 perc alatt bemutattam az újkori olimpiákon megtörtént összes korcsolyabalesetet, szerencsére messze esett az alma a fájától. Másfél órát csúszkált, leseggelés után egyedül fel tud állni, szalad a korival, és határozottan egyre kevesebbszer esik el. Lehet, nekem is meg kell tanulnom.
Ja, és síelni is szeretne. A másik "szerelmem". Életemben nem féltem még annyira, mint a kimondhatatlan nevű francia hegyen /valami grand marnier, vagy hasonló/, ahol síeltünk eccer régen. Olyan tériszonyom van, hogy kabátot lehetne rá akasztani. Aztán 1800-ról csúsztunk le. Itt-ott egy-egy piros, vagy fekete pályára rátévedve./tényleg csak néhány méter volt ezeken a brutál részeken/. Minden pályán voltunk. Egy komplett Pantone-színskálát végigsíeltem, nem viccelek. A későbbi síelésekre lecet már nem is vittem. Bár azok már Szlovákiában voltak, Tóninál.