Karácsonyról utoljára

Napok óta készülök arra, hogy megírjam karácsonyi hányattatásaim történetét. Aztán szép lassan rá kellett jönnöm, semmi különlegesen szopatós nem volt egész karácsony alatt.
Mutterral szokás szerint összebalhéztam, de ez megszokott karácsonyi mutatvány. 24.-e Éva nap. Mutter Éva. Én feledékeny. A szituáció adott. Konfrontálódunk. Teljesen más miatt persze. Nem elég pontosan tettem fel a kérdést. Csak annyit kérdeztem, hogy ki van-e fizetve a meló. Mutter szerint igen. Aztán kiderül, hogy mégsem. Estére kelve persze semmi gond, anyám elfelejtette már a zsörtölődést, csak megint marad a tüske. Délben ebéd - Füred. Halászlé. Ikrával, haltejjel. Lizától jött a hal. Van halboltjuk. Meg az egyszerűbb árubeszerzés kedvéért egy 5 hektáros halastavuk. Aztán 2 vacsora. Egyik apóséknál, másik otthon. Jézuska, ajándék, minden jó.
A karácsonyi rizikófaktorok, összevissza időrendi sorrendben:
Karifa talpba faragása 5 perc. Nem is kellett faragni. Adrika körbehálóztatta, hogy ne bassza össze megint a falat. És meg is jelöltette, hogy melyik a miénk. És különben is meglátom, mert a miénk a kisebb. Ez az elmélet. Nézzük a gyakorlatot. Fa természetesen hálót, madzagot nem látott. A kisebbik a miénk. Erre ott vár 2 tökegyforma méretű lucfenyő, a lehelletnyi méretkülönbség a fák aktuális dőlésszögétől függ. Nem hiába tanultam deriválni, kiszámoltam, melyik a miénk. Ha esetleg a mérnöki pontosság /a faszom, szerintem az lesz/ nem vált volna be, kicserélhette volna bárki más, de én nem. Ja, mert a másik fát Füredre kellett kivinnem. Ja, kicsit ki fog lógni az autóból. Ja, anyu nem lesz otthon, csak támaszd a kerítéshez. Vagy vidd be a teraszra. Faragjam is be a töksötétben?
Temető, mécsesgyújtás, rokonokkal összefutás. Szerencsére nem a szokásos jaj, miért a legjobbak mennek el litánia. Pár mondat beszélgetés, Peti lett az év embere a Mercknél, ikrek gengszterek.
Vigyél kis halászlevet Miklós atyának. Miklós atya gyorsan befejez egy telefonbeszélgetést /9 perc/, megmutatja a templom átalakítását /38 perc/, utána elmegyünk a poharakért/17 perc/, mert ma vissza akarja adni. Nekem aznap kurva nagy szükségem volt azokra a poharakra. Évente egyszer kell azért, hogy neki kölcsön adjam.
A poharak története annyi, hogy Miklós atya minden évben tart egy "tenk jú for jor kóóperésön" partit a templomban. Félig mise, kicsit beszél Karácsonyról, egyebekről, aztán koccintunk. A résztvevők: bárki, aki bármiben segített az egyházközségnek. Asszem idén háromszázan voltunk.
Ennyi az össz körülményesség. Mondom, laza kis Karácsony volt.