Temetés

Tegnap temetésen voltam. Nem szeretek temetésre járni, még nem vagyok elég öreg hozzá.
De a tegnapi felejthetetlen.
Gyászbeszéd kb 20 perce tartott, ráadásul református, kicsit késtem, fogalmam nem volt, mi, merre, hány óra, sodródtam a tömeggel.
Ekkor érkezett meg Öcsi. Nem tudom, így hívják-e, de az ilyen fazonoknak általában ilyen könnyen megjegyezhető neve van. Öcsi a szemközti Hörpi bisztróból érkezett, szemmel láthatóan nem szomjasan. Első megszólalás a csodálkozásé: elkéstem? Aztán a döbbent felismerés: elkéstem, bassza meg! Mindezt olyan halkan, hogy egy teljes hadgyakorlatozó páncélos hadosztályt túlharsogna. Utána Magyar vándor-szerűen körbejárta a temetőt. A műveletet nagyban nehezítette a helyi Mimi virágüzletben 300 forintért vásárolt zörgő celofános sárga gerbera, amit a sírba szeretett volna dobni, csak már be volt hantolva, ezért jobb híján azzal színesítette az előadást, de a változatok csak arra terjedtek ki, hogy a jobb vagy bal kezével fogta. A talajgyakorlat befejeztével átadta a virágot egy temetőszolgának, és eltűnt vissza a Hörpibe.
Annyira gyorsan, hogy nem tudtam a ruházatát tökéletesen felmérni. A helyi manager style-nak megfelelően 2200 forintos kínai Adios cipő, szöszmösz mackónadrág, katonai gyakorló zubbony, ám a modern idők jeleként a smici sapka már átalakult sísapkává. Csak azt nem láttam, hogy az obligát norvég mintás műszálas pulcsi ott rejtőzött a zubbony alatt, vagy sem. Örök talány marad.